A Mundo Deportivo látogatásakor a játékos az íróasztalán ült, abban a szobában, ahol a trófeáit tartja, s egy mosollyal fogadta az érkezőket. Elmondása szerint múlt hétfő óta ezen a helyen edz, s most már majdnem teljesen föl tudja emelni a sérült lábát. "Már csak tíz fok hiányzik" - meséli. Ezen kívül minden nap másfél órás tornája van Emili Ricart fizioterapeutával, aki egyébként tavaly Xavival dolgozott, s csodás gyorsasággal vissza is tért a középpályás.
Eto'o állandó látogatói között van Alejandro Echevarría, korábbi elnökségi tag, Joan Laporta sógora, akit csak a testvérének szólít a játékos, s akit bármire megkérheti, ő úgyis teljesíteni fogja. Az újságírók látogatásakor éppen így szólt Eto'o: "Nem tudod hol vehetnék Churrost? Rengeteget megennék" - kérdezett rá Eto'o Echevarríánál a valóban csak kevés helyen kapható, általában csokoládé szószba mártandó, hosszúkás desszertfélére. Szóval Samuel semmiben nem szenved hiányt, felesége is gondosan ápolja, viszont elmondása szerint csak most értette meg a szurkolók reakcióit, s a meccsek alkalmával egészen hisztérikus állapotba kerül.
S, hogy mit mondott még? A most következő két részes interjúból kiderül.
Nagyon nehéz feldolgozni a sérülést?
A legnehezebb benne, hogy tudod: hónapokig nem csinálhatod azt, amit a legjobban szeretsz, de ez a foci rizikói között van. Türelmesnek kell lenned és várnod.
Tudja már, hogy mikor futhat ismét és érhet labdához?
Fogalmam sincs. Ez attól függ, hogyan erősödik a térdem. Most jól reagál a munkára, de...
Ez pályafutása legnehezebb periódusa?
Nem lehet megválasztani egy pillanatot a sérülésre. Csak elfogadni, mást nem lehet tenni.
A szurkolóknak nagyon-nagyon hiányzik. Mit mondana nekik?
Hogy egy játékos nem tud megnyerni egy mérkőzést. Nekem szükségem van a csapattársaimra, hogy nyerjünk, nekik pedig rám. Most én nem vagyok, ők azok, akiknek játszaniuk kell. Engem meglepnek azok az emberek, akik most kételkednek a csapatban. Nem lehet elbizonytalanodni, az veszélyes csapattárs. Jelenleg vezetjük a bajnokságot, s nem estünk ki sem a Kupából, sem a BL-ből.
Nem lát fizikális visszaesést a játékosokon?
Én nem hiszem, hogy lenne ilyen, mert ha megvizsgálod a két vesztett meccset, a Madrid ellen sok lehetőségünk volt, hogy gólt szerezzünk, s ugyanez igaz a Chelsea ellen is, az első félidőben. Nem gondolom, hogy a szint esett volna, mert mi lőttük a legtöbb gólt Európában, s azért mert elvesztettünk két meccset, még nem lehet ilyet mondani.
Egyetért Decóval abban, hogy a Barca meg fogja nyerni a bajnokságot?
Én soha nem lépek ennyire előre, nem teszek ilyen jóslatokat. Amit tudok, hogy háborút fogunk vívni vasárnapról vasárnapra, s minden lehetőségünkkel azon leszünk, hogy megnyerjük.
A Madridot olyan esélyesnek tartja, mint sok más ember a múlt vasárnapi meccs után?
Ha az emberek a Madridot akarják esélyesnek kikiáltani, engem különösebben nem zavar. A mi idényünk nem a Real Madrid ellen van, sok más csapat van még a Ligában, ugyanúgy, ahogy a BL-ben is. Ha megvered kétszer a Madridot, még nem fogod megnyerni a bajnokságot.
Hogyan látja a nyomást, ami most a helyettesére, Gudjohnsenre helyezkedik?
Reményeim szerint nem érez semmiféle nyomást, mert nincs ilyen. Ő egy fontos játékosa a csapatunknak, s általában akik itt vannak, jó játékosok, azért futballoznak a Barcában. Azon nem kell gondolkozni, hogy valaki első, vagy második megoldás, mindannyian elsőrangúak vagyunk.
Gondolja, hogy a csapat megroggyanhatott azért, mert ön nélkül más játékstílusban kell futballoznia?
Ez normális. Az utóbbi három évben hozzászoktunk ahhoz, hogy így játszunk, de szerintem a csapat gyorsan elkapja a fonalat, s én már múlt vasárnap is jól láttam a dolgot. A csapat már kereste Gudjohnsent, s jól fog ez működni.
Frank Rijkaard elejtette, hogy a jövőben esetleg elhagyja a rotációt. Ezt milyen ötletnek találja.
Nem hiszem, hogy azért, mert elvesztettünk két meccset, most ne lenne jó a rendszer. Korábban ezt csináltuk, és senki nem mondta, hogy nem működne. Mindenesetre a Barcánál mindenki készen áll a játékra, s én vakon megbízom bennük.
Hogyan látja Ronaldinhót?
Jól. Egyszerűen az történt, hogy az egész világ azt várja: lőjön tíz gólt minden meccsen, s védekezzen úgy, mint még soha. Talán rossz szokásaink vannak, mert Ronnie mindig jól csinálja, s amikor egyszer kétszer éppen nem, az emberek azonnal nekirontanak. Azt mindenképpen el lehet mondani, hogy ő egyedül nem tudja megnyerni meccseket, viszont tudjuk, hogy sok esetben eldönti őket. Nem igaz, amit mondanak, hogy Ronnie nagyon rossz lenne.
Ön végig tudta csinálni az alapozást Dániában a túra előtt, de Ronaldinho nem. Nem ez okozhatott neki törést?
Fogalmam sincs, nem vagyok erőnléti edző.
Ön is panaszkodott a túrára.
Én azért panaszkodtam, mert nem aludtam jól, nem az ottani munka miatt. Ronnie-t kell megkérdezni az előszezonról, hogy tetszett-e neki, vagy sem.
|